2018. június 12-én Budapesten, a SZÁMALK-Szalézi Szakgimnáziumban került sor a Flip-IT! zárókonferenciára, ahol a fordított osztályterem módszerhez kapcsolódó online kurzus tapasztalatait osztották meg egymással a résztvevők.
A házigazda Dr. Sediviné Balassa Ildikó köszöntését követően a Flip-IT! projekt koordinátora, Hartyányi Mária, az iTStudy Hungary Oktató- és Kutatóközpont ügyvezetője nyitotta meg a rendezvényt, összegezve a projekt eddigi eredményeit.
A több héten át zajlott közösségi tanulás spanyol vonatkozásairól az Universidad Europea de Madrid SL képviselője számolt be, míg a cseh kísérlet tapasztalatait a Univerzita Hradec Králové munkatársa osztotta meg a résztvevőkkel.
Az iTStudy Kft. beszámolt többek között a kísérletekben részt vevő közel 300 tanuló és 50 pedagógus visszajelzése alapján a fordított módszer magyarországi fogadtatásáról, majd ezt a kurzus mentorainak beszámolója követte, sok digitális tananyag tartalommal fűszerezve.
A rendezvény második részében két külön teremben esettanulmányok bemutatása zajlott, szakmai illetve közismereti témákban. Itt interaktív formában a kurzusban részt vevő pedagógusok által végzett és a mentorok által kiemelt kísérletek, a kurzus során készült digitális tananyag tartalmak kerültek bemutatásra, megvitatásra.
A képzést sikeresen teljesítő pedagógusok kézhez kapták a 30 kreditpontot érő tanúsítványt, amely mellé többen könyvjutalmat is kaptak kiemelkedő teljesítményük elismeréseképpen.
A rendezvényt Dr. habil. Győri János (ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézet), A 21. századi pedagógus – trendek, elvárások, dilemmák című előadása zárta.